Közélet

Emberölés miatt vádat emeltek négy arlói férfi ellen

Két haragos család vitája torkollt tragédiába még tavaly húsvétkor.

Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a megyei főügyészségnek abban a tavaly áprilisban történt ügyben, amelyben tragikus kimenetellel zárult két család vitája Arló településen – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A bűneset 2010. április 5-én, húsvéthétfőn történt, a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói még aznap több gyanúsítottat őrizetbe vettek, és a helyszínen számos szúró-vágó eszközt is lefoglaltak – ismertette a részleteket Dobi Tamás szóvivő.

A nyomozás adatai szerint az évek óta fennálló haragos viszony miatt egy szóváltást követően verekedett össze a két arlói család egyikük házának udvarán. A konfliktusban egy 57 éves férfi a helyszínen életét vesztette, további 3 személy súlyos, míg 7 fő könnyebb sérülést szenvedett – tette hozzá.

Az eljárás során a rendőrség előterjesztésére a bíróság négy férfi előzetes letartóztatását rendelte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik