Közélet

Alsógatyában, szexszel vizsgáztatta a diákjait

Hatalmas szexbotrányba keveredett egy 61 éves kolozsvári professzor: lefilmezték, amint alsógatyára vetkőzve a szexről alkudozik egyik diákjával.

A matematikából és statisztikából doktori fokozattal bíró pedagógus testi élvezetekért cserébe akarta átengedni a vizsgán az ötször megbukott diáklányt.

Ilie Parpucea többször is bepróbálkozott a harmadéves hallgatónál, akit egy alkalommal a saját irodájában akart rávenni a szexuális légyottra.

A diáklány múlt héten látogatta meg a tanárt, hogy az államvizsga előtt segítségét kérje. A tanácsadás helyett Ilie Parpucea rögtön a tárgyra tért: röviden tálalta, hogy akkor kaphat átmenő jegyet, ha lefekszik vele. A lány nem volt hajlandó kötélnek állni, ezért második alkalommal már a professzor rendelte magához. Úgy tűnt, hogy a diákja belemegy az alkuba, így jutottak el a tanári szobáig.

Második alkalommal már az egyetem bentlakásában, a tanároknak fenntartott szobában kötöttek ki, ahol a professzor türelmetlenül le is dobálta magáról a ruhát, és ráparancsolt a lányra, hogy vetkőzzön. A végül hoppon maradt és kisgatyában parádézó Ilie Parpucea ellen súlyos bizonyítékok szólnak, azt is videóra vették, ahogy irodájában alkudozik a diákkal.

A felvételeket az egyetem vezetőségének is megmutatták, a professzort pedig eltiltották a doktori- és államvizsgáztatástól. A további szankciókról jövő héten döntenek – írja a manna.ro.

Az egyetem több hallgatója is elmondta, hogy a tanár egyáltalán nem veti meg a fiatal és csinos lányokat, főleg azokat nem, akik bukdácsolnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik