Közélet

Már hat halottja van a hajnali buszbalesetnek

Nem sokkal délután fél öt előtt ismét megindulhatott a forgalom az M70-es azon a szakaszán, ahol 12 órával korábban autóbusz ütközött össze frontálisan egy kamionnal.

A kórházban meghalt az M70-es autóúton történt kedd hajnali buszbaleset egyik sérültje – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A halálos áldozatok száma ezzel hatra emelkedett.

A román autóbusz a Zala megyei Csörnyeföld közelében ütközött össze egy Szlovénia felől érkező kamionnal kedd hajnalban. A balesetben a helyszínen öten meghaltak, összesen 27 sérültet szállítottak a mentők a nagykanizsai kórházba.

A megyei rendőrfőkapitány azt mondta, szinte biztos, hogy a baleset helyszínén a teljes útlezárás kora estig eltart. Az M70-es autópálya 15-ös és 16-os kilométere között történt hajnali baleset során szétszóródott csomagokat veszik számba, a sérült járműveket mindaddig nem mozdítják el a helyükről.

A román autóbusz az ütközés után keresztbe fordult az úton, vezetőfülkéje összeroncsolódott. Az utasok több oldalablakot kitörve és az ajtókat felfeszítve tudták elhagyni a járművet.

Egy angolul beszélő fiatal nő az MTI tudósítójának azt mondta: arra ébredt fel, hogy óriási csattanás történt, az utasok pedig sikoltoznak. Hihetetlen szerencsének tartja, hogy ő maga alig néhány karcolással megúszta az ütközést, pedig az előtte és mögötte lévő ülésekben is meghalt két utastársa, egy nő és egy férfi.

A nagykanizsai kórházban kezelt sérülteket a budapesti román nagykövetség belügyi attaséja is.

A kórházat elhagyó könnyű sérültek és a sértetlen utasok túlnyomó többsége még délután továbbindul Spanyolországba, várhatóan nyolcan maradnak a nagykanizsai kórházban – közölte a román nagykövetség belügyi attaséja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik