Közélet

Állatkínzás és pusztítás a szolnoki állatmenhelyen

Embertelen módon bántak el kölyökkutyákkal a szolnoki kutyamenhelyen az éjjel fosztogató kábeltolvajok.

— Hihetetlen pusztítást vittek véghez az éjjel az, akik minden elektromos kábelt elloptak a menhelyről — mondta el a szoljon.hu újságírójának László István, a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány Mester utcai telepének vezetője.

— Baltával dolgoztak, de szisztematikusan mindenhonnan levágták a vezetékeket, még az udvaron álló fűnyíróról is. Jelenleg működésképtelenné vált a menhely, hiszen nincs elektromosság, a hűtők nem üzemelnek, kiolvadtak a húsok. Körülbelül 70-80 kilogramm fagyasztott hús ment tönkre.

De a bűnözők itt nem álltak meg. Reggel a pusztítás nyomait feltárva több kölyökkutyát is találtak, amelyeket megtapostak, eltörték a lábaikat. Hogy mindezt miért tették, nem tudni.

— A rendőrök most fejezték be a helyszínelést — folytatta a vezető. — Úgy néz ki, hogy forró nyomon el tudnak indulni, remélem hamar meglesznek az elkövetők. Szerencsére időközben segítséget is kaptunk. Az egyik szolnoki vállalkozó felajánlotta a segítségét, most egy szakember megpróbálja helyreállítani a villamos hálózat egy részét, hogy legalább az alapdolgok üzemeljenek. Nem értem, miért tették ezt, miért bántották azokat a kölyköket is, azért a néhány ezer forintért, amit majd a rézért kapnak? — tette fel a kérdést keserűen László István. —Most, nagy szükségünk van segítségre, hiszen az egész elektromos hálózatot újra fel kell építeni, így ha van olyan magánszemély, vagy vállalkozó aki tud ebben segíteni, azt szívesen fogadjuk.

Nem ez volt az első támadás, korábban már többször is behatoltak az otthon területére és különböző dolgokat vittek magukkal. Legtöbbször emberi fogyasztásra alkalmatlan fagyasztott húsárut, valamint kutyakonzerveket vittek el, de még a szintén ehetetlen avas szalonnákat is ellopták.

Részletek és segítségnyújtási lehetőség itt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik