Közélet

Osztálypénzt sikkasztott az anyuka

370 ezer forintot gyűjtött össze egy kiskőrösi osztály, amivel a szülői munkaközösség vezetője nem tudott elszámolni.

Sikkasztás miatt indult eljárás egy kiskőrösi középiskola tanárának feljelentése alapján az iskola egyik osztályának szülői munkaközösségét vezető nő ellen, a baon.hu információ szerint. A feljelentés szerint a 2010/2011-es tanévben beszedett díjakkal, azaz 370 ezer forinttal többszöri felszólítás ellenére sem tudott elszámolni a szülői munkaközösség vezetője.

Egy lajosmizsei tanya melléképületéből csütörtökre virradóra lopott el a tolvaj egy T4KZB típusú kistraktort, egy akkumulátortöltőt és 40 liter gázolajat. Az okozott kár 550 ezer forint.
Ismeretlen tettes szerdára virradóra ellopta a sértett Tasson lévő hétvégi háza stégéhez láncolt csónakját a rajta lévő csónakmotorral. Az elvitt vízi jármű értéke 2,5 millió forint. A rendőrök ezután elfogtak két 40 és egy 43 éves nagykátai férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki a kunszentmiklósi nyomozók. Mindhárom férfi őrizetbe került.

A kecskeméti rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki még május 9-én egy hetényegyházi családi ház udvarán lévő baromfiólból ellopott 6 darab tyúkot. A tolvaj több hasonló jellegű bűncselekménnyel is gyanúsítható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik