Közélet

Felfüggesztett börtönt kapott a diákot ütlegelő tanár

Az oktató az iskola folyosóján üldözte, majd egy baltanyéllel ütötte, ahol érte a diákot.

Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság azt a gyakorlatvezető oktatót, aki bántalmazta egyik diákját – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az MTI-vel.

A Sátoraljaújhelyi Városi Ügyészség márciusban állított bíróság elé egy 56 éves férfit. A vádlott gyakorlatvezető oktatóként dolgozott egy helyi szakképző iskolában, és az oktatási idő alatt összetűzésbe keveredett diákjaival.

Az egyik diákot az épület folyosóján egészen a mosdóig üldözte. A tanár a nála lévő két baltanyéllel “testszerte ütlegelte” a földre tepert fiút; a diáknak nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. “A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a jelen lévő diákokból megbotránkozást és riadalmat váltson ki” – mondta a főügyészségi osztályvezető ügyész.

A Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt egy év börtönre ítélte, végrehajtását két évre felfüggesztette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik