Közélet

Marihuánaültetvény egy debreceni lakásban

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy debreceni testvérpárt, mert lakásukban marihuánaültetvényt alakítottak ki - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A bírói intézkedés előzménye, hogy a férfiakat a növények ápolása közben érték tetten és fogták el a kommandósok.

A lakásban 250 tő, beérett állapotban lévő marihuánát, valamint a termesztéshez szükséges vegyi anyagokat és technikai berendezéseket foglaltak le a nyomozók.

A rendőrség közlése szerint egy Debrecen közeli tanyán 20 tő palántát is lefoglaltak. Mint kiderült: a testvérpár ezen a tanyán ültette el a magokat, majd a palántákat a debreceni lakásba vitték, ahol folytatták a növények nevelését.

A tanya tulajdonosának lakásán tartott házkutatás során 48 cserépben 55 darab palántát, valamint kábítószer fogyasztásához használatos eszközöket találtak és foglaltajk le a rendőrök. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásáról a hétvégén dönt a Debreceni Városi Bíróság.

A lefoglalt kábítószer piaci értéke 50-60 millió forint. Az elkövetők ellen a rendőrség visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik