Közélet

Lopni mentek, bár nem tudták

Több tonna vasat lopott el négy férfi csütörtökön Adonyból. Az egyenruhásoknak azt mondták, nem tudták, hogy lopni mennek.

A rendőrséget az adonyi telephely biztonsági őre értesítette a lopásról csütörtökön hajnalban. Elmondta, hogy a kapun lévő lakatot leszedték, majd két teherautó hajtott be az udvarba, benne négy férfival. Ezután a csapat felpakolta az udvaron lévő vasanyagokat. A tolvajok a biztonsági szolgálat érkezésére, a rendőrség és a polgárőrség riasztására megpróbáltak ugyan elmenekülni, de még azelőtt elcsípték őket, hogy felhajtottak volna a 6-os főútra. Mindannyiukat előállították.

A társaság tagjai ellentmondásos vallomásokat tettek. Azt állítják, a főváros nyolcadik kerületében bízta meg őket a fuvarral egy férfi, de nem tudták, hogy lopni mennek. Titokzatos megbízójuk, akinek egyelőre semmi nyoma, azt sem közölte velük, hogy hova kell vinni az általa kivásárolt telephelyről a csaknem négymillió forintot értő árut. A fuvardíjat is csak később kapták volna meg. A rendőrök lefoglalták a kocsikat, a négy férfit pedig őrizetbe vették. Előzetes letartóztatásukról a napokban dönt a bíróság.

A telephelyen nem ez volt az első lopás. Hétfő hajnalban ugyancsak két, ugyanilyen teherautó hajtott be a telephelyre, majd az egyik önrakodó segítségével nagy mennyiségű hajózási felszereléseket, több száz kilogramm súlyú horgonyokat, villanyomotoros csörlőket vittek el, csaknem tizenkét millió forint értékben. A rendőrség vizsgálja a két bűncselekmény közötti összefüggéseket – tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik