Közélet

Órákra az autóban felejtették a kislányt

Életét vesztette egy kétéves olasz kislány, akit édesapja elfelejtett beadni a bölcsődébe, és gépkocsijában felejtette öt órán át.

Az anconai Salesi gyermekkórház orvosai szombat éjszaka nyilvánították agyhalottnak a gyermeket, három nappal azután, hogy édesapja egyetemi munkájából visszatérve, megtalálta őt a kocsiban, alig lélegezve.

A kis Elenán agyműtétet végeztek, ám az orvosok nem tudták megmenteni őt.

Az ügyészek jelenleg mérlegelik, hogy emberölés címén vádat emeljenek-e az édesapa ellen.

A férfi a nyomozóknak elmondta, hogy aznap agya teljesen kikapcsolt, és úgy gondolta, hogy gyermekét beadta a bölcsődébe, amikor munkába ment a Teramo Egyetemre, amelynek állatorvos professzora. Amikor egyetemi órái után rátalált a gyermekre, azonnal hívta a mentőket.

Elena édesanyja könnyeivel küszködve szombat este a televízióban felolvasott egy üzenetet, amelyben azt kérte, értsék meg partnerét, aki zaklatott volt, számos feladata között őrlődve.

“Az egész világnak tudtára akarom adni, mennyire szerette a párom a kislányát, kiváló apa volt” – hangoztatta az asszony, aki egyetemi kutató és jelenleg nyolchónapos terhes. Úgy vélte, ami párjával történt, bárki mással is megtörténhetett volna. “Aggódott miattam, terhességem miatt és Elena miatt is” – tette hozzá.

A kislány szívét, máját és veséit a szülők donornak ajánlották fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik