Közélet

Illegális fémfelvásárló telepet lepleztek le Zalában

A több mint egy tonnányi, különböző vas és alumínium hulladék, csatornafedél, illetve használt akkumulátor mellett, némi bizonytalan eredetű pálinkát is találtak.

Illegális fémfelvásárló telepet lepleztek le Pakodon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik a helyszínen bizonytalan eredetű pálinkát is találtak – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Az ellenőrzés során a NAV Zala Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai az épület udvarán több mint egy tonnányi, különböző vas és alumínium hulladékot, csatornafedeleket, illetve használt akkumulátorokat találtak – tájékoztatott Cséve Szabolcs, hozzátéve, azt még vizsgálják, hogy a tárgyak bűncselekményből származhatnak-e.

Mint kiderült, a magáningatlanon rendszeresen, ellenszolgáltatásért vásároltak fel fémhulladékot, viszont fémkereskedelmi engedéllyel az ingatlan tulajdonosa nem rendelkezett, ezért a Zala megyei igazgatóság eljárást indított ellene.

A sajtóreferens közlése szerint a fémhulladékok között elrejtve, házilag készített 49,5 fokos pálinkát is találtak. A két műanyag palackban tárolt szeszes ital eredetét, származását az ingatlan tulajdonosa nem tudta igazolni, ezért azt elkobozták. A bizonyítatlan eredetű alkohol miatt az igazgatóság munkatársai 20 ezer forint jövedéki bírságot szabtak ki a háztulajdonosra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik