Közélet

Rendőrnek kínálta a lopott biciklit

A 15 éves fiú egy szórakozóhely elől kötötte el a kerékpárt, majd gyorsan túl is akart adni rajta.

Rendőrnek akarta eladni a lopott biciklit Debrecenben egy 15 éves fiú hétfőn este – közölte kedden Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A lezáratlan kerékpárt egy szórakozóhely elől kötötte el, a belvárosba kerekezett vele, majd úgy döntött, eladja frissen szerzett járgányát.

Fel is kínálta a járművet egy arra sétáló férfinak, aki viszont előbb tudni akarta, honnan szerezte. A fiú elmondta, hogy lopta. A férfi erre elővette rendőrigazolványát, majd közölte a fiúval, hogy a biciklit lefoglalja, őt pedig előálltja a rendőrségen.

A több mint 20 ezer forint értékű biciklit így visszakaphatta tulajdonosa, a pancser tolvaj ellen pedig lopás miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik