Közélet

Letöltendőt kapott a szomszéd gyerekkel fajtalankodó fiú

A tényállás szerint a tizenöt éves vádlott több hónapon keresztül erőszakoskodott egy ötéves gyerekkel.

Jogerősen helybenhagyta a Baranya Megyei Bíróság pénteken annak a fiúnak a büntetését, akit első fokon három év nyolc hónap fiatalkorúak börtönére ítéltek, mert gyermekkorú társával együtt többször fajtalankodott egy ötéves kisfiúval 2009-ben Pécsen.

A megyei bíróság Kovács Csaba vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Pécsi Városi Bíróság döntését és a most tizenhét éves Csordás Krisztiánt folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek.

A tényállás szerint a 2009-ben tizenöt éves vádlott több hónapon keresztül rendszeresen a nemi vágya felkeltésére és kielégítésére használta fel a szomszédban lakó, védekezésre képtelen ötéves kisfiút. A sértett nyíltan nem beszélt a történtekről, a testbeszéde árulta el nevelőanyjának, milyen trauma érte. Csordás Krisztiánnak a bűncselekményben egy tizenegy éves fiú volt a társa, de ő a kora miatt nem büntethető.

A bíróságon elhangzott, hogy a vádlott családi háttere problémás: szülei évek óta külföldön dolgoznak, őt és testvéreit Magyarországon hagyták, így a fiúnak az egyik bátyja lett a gyámja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik