Közélet

Nincs gyanúsítottja az iskolai kötözésnek

Az ügyészség további feladatokat, nyomozati cselekmények végrehajtását írta elő a rendőrségnek.

Megvizsgálta és értékelte az ügyészség és a rendőrség a karcsai általános iskolában székhez kötözött kisfiú ügyében készült szakértői véleményeket, gyanúsítottja azonban egyelőre még nincs az ügynek. Az ügyészség további feladatokat adott a rendőrségnek, így a nyomozás tovább folyik.

A sátoraljaújhelyi rendőrség februárban azután indított eljárást, hogy a karcsai általános iskola egyik tanulójának anyja bejelentette, hogy székhez kötözték gyermekét az iskolában, a napköziben. A Roma Sajtóközpont korábbi értesülése szerint Józsi állítólag engedély nélkül radírt vitt harmadikos testvérének. A gyereket a többiek szeme láttára kötözte meg a tanár, és csak azért szabadulhatott tíz perc múlva, mert a szintén az abba az iskolába járó nővére rátalált. Az egyébként hiperaktívnak minősített kisfiú nem számolt be otthon az esetről, viszont másnap éjjel felsírt álmában, és azt kérte a szüleitől, hogy “írassatok ki a napköziből, mert félek, hogy megint kikötöznek!”.

Az iskolás fiút korábban már meghallgatta a bíró, mostanra pedig a rendőrség az ügyészséggel közösen értékelte az elkészült szakértői véleményeket. Ennek alapján az ügyészség további feladatokat, nyomozati cselekmények végrehajtását írta elő a rendőrségnek – mondta a Független Hírügynökségnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Azt, hogy mik ezek a feladatok, nem részletezhette a szóvivő, azt azonban hozzátette, hogy amíg ezeket el nem végzik, nem lehet gyanúsított sem az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik