Közélet

Mentőautóra támadtak Cegléden

Tucatnyi ember támadt rá a mentősökre, akik a rendőröktől kértek segítséget.

Megtámadták az Országos Mentőszolgálat egyik esetkocsiját Cegléden vasárnap kora este – közölte az MTI-vel a szervezet szóvivője.

Győrfi Pál elmondta: fél hatkor riasztották a mentőket egy ceglédi lakáshoz, rosszulléthez. A mentők 5 percen belül ki is értek, de munkatársaik nem tudtak kiszállni a kocsiból, mert a háznál egy körülbelül 15-20 fős társasággal találkoztak, akik odarohantak a kocsihoz, szidalmazták a benne ülőket, majd egy férfi ütni, verni kezdte a járművet.

A mentők ekkor az utca végéig visszatolattak és rendőri segítséget kértek. Győrfi Pál tájékoztatása szerint jelenleg is zajlik a helyszínen a rendőri intézkedés. Mint mondta, a fiatalembert – akihez riasztották őket – végül meg tudták vizsgálni, szerencsére nem volt rossz állapotban. Hogy pontosan mitől lett rosszul, azt a kórházban fogják kivizsgálni.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indít eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, aki ütlegelte a kiérkező mentőautót – közölte később a rendőrség szóvivője, aki hozzátette: a férfi azért viselkedett agresszívan, mert nehezményezte, hogy a mentők csak a reméltnél lassabban értek a helyszínre. Különben a riasztás oka egy szívelégtelenkedés miatt gyegélkedő férfi volt, akinek állapota nem bizonyult súlyosnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik