Közélet

Egy év után rablógyilkosokat fogtak el

A budapesti Neptun utcában egy 90 éves asszony volt akkor a bűncselekmény áldozata.

Tizenhárom hónap nyomozás után a héten elfogta a rendőrség azt a két embert, akit egy 2010 márciusában történt, XV. kerületi gyilkossággal gyanúsítanak. A XV. kerületi Neptun utcában, egy társasházi lakásban találták holtan 2010. március 11-én az idős, 90 éves asszonyt, aki akkor már több napja halott volt. Az asszony súlyos bántalmazásba halt bele. A lakásból pénz és egyéb értékek tűntek el.

Az alapos nyomozói munka eredményeként a napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmis nyomozói elfogtak egy 35 éves nőt és egy 34 éves férfit, aki a gyilkossággal gyanúsítható. A két ember tagadott a kihallgatáskor, de a rendőröknek elég bizonyítékuk gyűlt össze ellenük, így a bíróság a férfit és a nőt előzetes letartóztatásba is helyezte.

Nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés meglapozott gyanújával folytatódik tovább az eljárás – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik