Közélet

Éjjel rontott rá a bácsira a 13 éves fiú

Csuklyában, az éj leple alatt támadt idős ismerősére egy 13 éves gyerek Fejér megyében. A fiú egy késsel hadonászott, pénzt akart.

A lajoskomáromi idős férfire otthonában rontott rá a fiatal a napokban. A tulajdonos csörömpölést hallott, majd azt vette észre, hogy egy csuklyát viselő fiatal belép a szobájába, és pénzt követel tőle. A támadó felkapott egy kést a szekrényből és hadonászni kezdett vele. Miután magához vette a férfi 3 880 forintját és fél doboz cigarettáját, átmászott a kerítésen, majd kerékpárra pattant és távozott. A férfi a nyomozóknak elmondta, hogy hangja, valamint mozgása alapján felismerte támadóját. Az a 13 éves helybéli fiú volt, aki segíteni szokott neki a kerti munkákban.

A helyszínről a rendőrök nyomkövető kutyát indítottak, aki éppen ahhoz a házhoz vezette őket, ahol a fiú lakott. Miután meghallgatták a bűncselekménnyel kapcsolatban, elismerte, hogy ő támadta meg az idős embert, és hogy pénzt hozott el tőle. A rendőrség az ügyben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt indított nyomozást. A fiú azonban nem vonható felelősségre, mivel még gyermekkorú – tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfőn a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik