Közélet

Sikkasztás miatt nyomoznak a nyíregyházi kórházban

Rendőrök jártak a napokban a nyíregyházi Jósa András Kórházban, ahol iratokat foglaltak le.

A Független Hírügynökség értesülését pénteken megerősítette a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki közölte: sikkasztás miatt nyomoznak az intézményben. Olyan hírek is felröppentek, hogy vezetőket vettek őrizetbe, de ezt a rendőrség cáfolta.

Pásztorné Kovács Ágnes rendőr-főhadnagy, sajtószóvivő tájékoztatása szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség 2010. január 10-én sikkasztás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Jósa Kórház feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen. Az ügyben először a városi, majd a megyei rendőr-főkapitányság folytatta a nyomozást, de elfogultság miatt az ügy átkerült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei rendőr-főkapitányságra Gazdaságvédelmi Osztályára. A nyomozás alapját képező (leltár) hiány felmérése és összegének megállapítása folyamatban van. Az eljárás során eddig gyanúsítottként senkit nem hallgatott ki a rendőrség, a tanúk meghallgatása folyik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik