Közélet

Két fiatal okozta az erdőtüzet Gyenesdiáson

Büntetőeljárás indult két 15 éves fiú ellen, akik bevallották, hogy ők gyújtották meg az avart, a lángokat azonban már nem tudták eloltani.

Salamon Róbert a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn elmondta: a két fiú a délutáni órákban a gyenesdiási Pince köz végétől mintegy 150 méterre lévő erdős területen öngyújtóval gyújtotta meg az avart egy kiszáradt patakmederben. A tüzet megpróbálták eloltani, de az erős szélben továbbterjedt, ekkor elhagyták a helyszínt, és mobiltelefonon értesítettek a tűzoltókat.

A rendőrök a két fiút gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük nagyobb kárt okozó rongálás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt, szakértők bevonásával indult büntetőeljárás.

A rendőrség adatai szerint az avartűz tíz-tizenkét hektárnyi területre terjedt ki, károsítva a faállományt is. A tüzet este kilenc órára sikerült eloltani.

Oltás közben egy tűzoltót füstmérgezés miatt a mentők a keszthelyi kórházba szállítottak, jelenleg az intenzív osztályon ápolják.

A szóvivő hozzátette: a tűz közelében több lakóház állt, de kitelepítésre nem került sor. A keszthelyi rendőrkapitányság munkatársai a tulajdonosok képviselőinek jelenlétében még vasárnap megkezdték a helyszíni szemlét, amely hétfőn is folyik.

Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója korábban arról tájékoztatott, hogy az erdőtűz helyszínének közelében az éjszaka újabb, de csak kisebb tüzek voltak, ezeket rövid idő alatt eloltották.

A Keszthelyi-hegységben vasárnap kora délután lángra kapó erdőhöz Zala, Somogy és Veszprém megyéből 17 gépjárművel 65 tűzoltó vonult ki kiemelt, ötös fokozatú riasztással. Több százan – vonyarcvashegyi és balatongyöröki önkéntes tűzoltók, erdészeti szakemberek, polgárőrök, a különleges mentők és önkéntesek – segítettek az oltásban.

Az erdőtűz Gyenesdiás és Vonyarcvashegy határában pusztított, rendkívül erős volt a füst, szállt a pernye. Az erős szélben nagyon gyorsan terjedtek a lángok, több helyen meggyulladt az aljnövényzet, égtek a bokrok, és a fenyves fáinak koronája is lángra kapott.

Az MTI úgy értesült, hogy közbirtokosok kezében lévő magánerdőben keletkezett a tűz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik