Közélet

Legyőzték a tüzet Zalában

Önkéntesek is besegítettek a több órás oltásba, házak nem sérültek meg az egy négyzetkilométeres terület körül.

Vasárnap estére eloltották a tüzet – mondta Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója az MTI-nek. Hozzátette: vannak még égő területek, ezek felszámolása folyik a rendkívül nehezen megközelíthető területen. Közvetlenül lakóházakat nem veszélyeztettek a lángok, biztonsági intézkedésként Vonyarcvashegyen egy olyan nádfedeles házat igyekeztek megvédeni, amelynek az udvarán gáztartály is áll, de szerencsére odáig nem terjedt tovább a tűz.

A Keszthelyi-hegységben lángra kapott erdőhöz Zala, Somogy és Veszprém megyéből összesen 17 gépjárművel 65 tűzoltó vonult ki kiemelt, ötös fokozatú riasztással. Rajtuk kívül vonyarcvashegyi önkéntes tűzoltók, erdészeti szakemberek, polgárőrök, a különleges mentők és önkéntesek sokasága indult segíteni az oltáshoz, összesen több száz ember, fiatalok, idősek és nők egyaránt.

Wéber Antal elmondta: egy kollégájuk az oltás közben elájult, de nem szenvedett égési sérülést, egyelőre vizsgálják, hogy mi történhetett vele. A helyszínre irányított helikopternek végül nem kellett közreműködnie, az ájult tűzoltót mentőautóval szállították a keszthelyi kórházba.

Az erdőtűz Gyenesdiás és Vonyarcvashegy határában pusztított, a helyszínen rendkívül erős volt a füst, szállt a pernye. Fák kivágását és a terep megtisztítását követően több erdő melletti utcából tudták az oltást megkezdeni a tűzoltók, akik a fecskendőket az önkéntesek segítségével vitték be a tűzfészekhez.

A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, feltételezések szerint egyelőre ismeretlen eredetű avartűzből indulhatott el a nagyobb baj. Az erős szélben nagyon gyorsan terjedtek a lángok, több helyen meggyulladt az aljnövényzet, égtek a bokrok és a fenyves fáinak koronái is lángra kaptak.

A Balaton nyugati medencéjének térségében több tíz kilométeres távolságból is látni lehetett a Keszthelyi-hegységben tomboló tűz okozta füstöt és lángot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik