Közélet

Meghalt a Lakiteleknél elgázolt kisfiú

A kórházban meghalt az a 12 éves kisfiú, akit testvérével együtt egy kistehergépkocsi gázolt el csütörtök este a 44-es úton, Lakitelek közelében.

A fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy csak mentőhelikopterrel tudták elszállítani a baleset helyszínéről, de a kórházban éjjel belehalt sérüléseibe – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a két gyerek az iskolabuszról szállt le, majd át akartak szaladni az úttesten, amikor az érkező autó elütötte őket. A 7 éves kislány a baleset helyszínén életét vesztette.

Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta, hogy a 44-es út érintett szakaszán egy veszélyt jelző tábla látható, amely a gyerekek úttestre lépésének veszélyére hívja fel a járművezetők figyelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik