Közélet

Ütötték-verték a plébánost, ahol csak érték

Jobban van, vasárnap már misét tartana a mesztegnyői plébános, akit kedden hajnalban álarcosok támadtak és vertek meg lakásán.

Galambos Ferenc, a mesztegnyői plébános az eset kapcsán elmondta: amikor kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, az egyik maszkos alak zseblámpával már ütött is. A páncélszekrény kulcsát követelték tőle, azt hangoztatva, hogy fülest kaptak nyertes pályázati pénzről. Kezét, lábát is összekötötték a DVD-lejátszó, illetve hajszárító levágott kábeleivel. A plébános elmondta: mivel a műanyag csúszott, addig feszegette a kezét, míg ki nem szabadította magát. Ezután telefonon kért segítséget. Mint mondta, egyelőre még nem érzi lelki teherként a történteket, túlélte.

A plébános egyébként már jobban van, vasárnap szeretne misét tartani. A vizsgálatok szerint az alsó szemhéja repedt meg és megszakadt a könnycsatornája is – számolt be csütörtökön a sonline.hu.

AJÁNLOTT LINK:

Ahogy kinyitotta az ajtót, már ütötték is a plébánost (sonline.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik