Közélet

Bochkor Gábort megdöbbentette barátja halála

A Dubček művésznéven szereplő Dubovský László, a szlovákiai Tornalja volt polgármestere öngyilkos lett a trencséni rabkórházban csütörtökön.

Bochkor Gábort és kollégáit megdöbbentette Dubček halálhíre. A szlovákiai magyar férfi 1998 környékén szerepelt először a Sláger Rádióban, és több mint egy évtizeden át rendszeresen szórakoztatta a Bumeráng hallgatóit ízes tájszólásával, vicces történeteivel. Bochkor Gábor a Független Hírügynökségnek elmondta: bár nem ismeri a férfi elleni jogi eljárás részleteit, sok dologgal szemben értetlenül áll. Nem érti például, miért nem engedte neki a bíróság, hogy szabadlábon védekezhessen. “Dubček egy nagyon érzékeny lelkű srác volt, és bevallom, nagyon féltettem a börtöntől. Ugyanakkor hittem abban, amit ő mondott, hogy tisztázni fogja magát”- fogalmazott a rádiós műsorvezető.

A férfi annak idején még a Sláger Rádióban személyesen mondta el, hogy szerinte összeesküvés és koncepciós per indult ellene, de tisztázni fogja magát. Ezután elindult az eljárás, ami elől Dubček megszökött. Bochkor Gábor utoljára tavaly ősszel beszélt az akkor már menekülésben lévő Dubčekkel. A Bumeráng éppen országjáró turnén volt, és az egyik műsorban kaptak egy sms-t egy ismeretlen szlovákiai számról. Amikor visszahívták, kiderült, hogy tényleg Dubovský László küldte. Nem mondta el, hogy hol van, de azt nem tagadta, hogy bujkál, és megígérte, hogy a turné egyik állomásán személyesen keresi majd fel a rádiósokat. Erre azonban sohasem került sor, és semmilyen telefonszámon nem tudták többé elérni. Végül hírt kaptak arról, hogy elfogták a szlovák hatóságok.

Bochkor Gábor hozzátette: az évek alatt számtalan remek bejelentkezése volt a rádióban Dubčeknek, amiből nem tudna egyet kiemelni. Fantasztikus volt az, ahogyan ezt a Dubček nevű karaktert kialakította. Pontosan tudta, hogy a szlovákiai magyar dialektusa vonzó a rádióhallgatóknak, de nem karikatúrát csinált belőle. Nagyon ritkán készült a megszólalásokra, gyakorlatilag bármikor bármire tudott vicces dolgot mondani. “Nagyon jó barát volt” – hangsúlyozta a műsorvezető.

A Bumerángban pénteken lejátsszák az utolsó telefonbeszélgetést, és az elmúlt több mint tíz év legjobb archív felvételeiből is válogatnak majd, hogy megemlékezzenek a kollégájukról. Bochkor Gábor hozzátette: elmenne Dubovský László temetésére is, de mivel a környezetéből senkivel sem áll kapcsolatban, nem biztos benne, hogy hivatalos értesítést kap majd annak helyszínéről és időpontjáról. Arra kéri a férfi barátait, rokonait, hogy lehetőség szerint értesítsék erről a Bumeráng stábját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik