Közélet

Elkábították áldozatukat, majd kirabolták

A férfit saját otthonában itatták meg valamivel a magukat vásárlónak kiadó rablók, és amíg kába volt, ellopták értékeit.

Elkábították áldozatukat a rablók Tiszainokán – közölte a rendőrség szerdán. Kedden délután disznóvásárlás ürügyén érkeztek vevők áldozatuk házához. A 60 éves férfi készségesen be is engedte a leendő vevőket az otthonába – közölte szerdán Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A férfi időközben kikísérte a nála vendégeskedő ismerősét, mire visszatért a házba, a “vevők” egy kiöntött pohár itallal várták. Ezt egyébként a saját szekrényéből vették elő és az idős ember mit sem sejtve meg is itta a hűsítőt, majd pár perc elteltével szédülni kezdett. Csak másnap reggel tért magához. Miután feleszmélt, akkor vette észre, hogy meglopták, több használati tárgya is hiányzott. A rendőrség csoportos rablás miatt indított eljárást és szakértők bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik