Közélet

Vandálok ledöntötték a doni emlékművet

Péntek este ismeretlenek ledöntötték Kömlőd közösségi összefogással emelt doni emlékművét, és több épületet is megrongáltak.

Madari Ferenc a Komárom-Esztergom megyei település alpolgármestere szombaton elmondta: polgárőrként este tíz után észlelte társával a károkozást. A riasztott rendőrök szerint feltehetőleg három ismeretlen rongálta meg az emlékművet, törte be az egyik élelmiszerbolt kirakatát, döntött ki több buszmegállótáblát és útjelzőt.

A rongálók legalább félmilliós kárt okoztak a községnek, kézre kerítésük érdekében százezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az önkormányzat – tette hozzá az alpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik