Közélet

BKV-ügy: megszüntették a volt jogi igazgató házi őrizetét

A vesztegetési ügy - amelyben Sziebert György érintett - tavaly decemberben pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV székházában.

Megszüntette a BKV-ügy egyik szálában érintett Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató házi őrizetét pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB), amely lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el; a végzés jogerős. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a BKKB a végzésében megállapította, hogy “a kényszerintézkedés különös indoka továbbra is fennáll, a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények számára, jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel továbbra is alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne mozgási szabadsága teljes visszanyerése esetén” – olvasható a közleményben.

A gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított eddigi magatartása és a büntetőeljárás jelenlegi állása alapján vele szemben már a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazása is elegendő – írták.

A vesztegetési ügy – amelyben Sziebert György érintett – tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik