Közélet

Testvére ejtette teherbe a 14 éves lányt?

Megdöbbentő eset kivizsgálásába kezdett a rendőrség Romániában: egy 14 éves lány nyolc hónapos terhes, és bevallása szerint a 16 éves testvére ejtette teherbe.

Egy szociális munkás és a lány tanárai emeltek panaszt a rendőrségen, ugyanis ijedten vették észre, hogy a fiatalnak egyre nagyobb a hasa – olvasható a manna.ro oldalán.

“A lány nyolc hónapos várandós, a hónap végén pedig meg fog szülni. Beszéltem vele, megkérdeztem, kié a gyerek. Szó szerint azt mondta: A testvéremtől vagyok terhes!” – a település szociális munkása.

A rendőrségi iratok között szerepel egy vallomás a két kamasz anyjától is. Az asszony kezdetben kizárta, hogy a két testvértől fogant volna a gyermek. Szerinte Petronela attól került áldott állapotba, hogy “testvére után fürdött a kádban, ugyanabban a vízben”.
A nő egy szakorvosi igazolást is átadott a rendőrségnek, amelyben az áll, hogy lánya bár terhes, de még szűz. A nyomozók szerint nem elképzelhetetlen, hogy a szexuális közösülés alkalmával nem szakadt át teljesen a szűzhártya.

Később az anya megváltoztatta a vallomását. “A fiú azt mondta, hogy csak egyszer történt meg. Nem erőltette. Nem tudom… Talán játék volt, nem tudhatom. Tudom én, hogy mi van az ő fejükben?” – mondta. Azt is megosztotta, hogy kegyetlenül megverte a fiát, további büntetéseket már nem alkalmazott, mert félt, hogy öngyilkos lesz a kamasz.

A lány édesanyja nem szeretné megtartani a babát, állami gondozásba adják. “Lányom nyolcadik osztályos tanuló, tovább kell tanulnia” – jelentette ki határozottan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik