Közélet

Okirat-hamisítás miatt tett feljelentést Gergényi ügyvédje

A feljelentés alapja egy a médiában is bemutatott "valótlan irat", amelyen az olvasható, hogy "Gergényi úr utasítására".

Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány nevében ügyvédje feljelentést tett ismeretlen tettes ellen okirat-hamisítás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt az illetékes ügyészségnél.

Gulyás Gábor ügyvéd csütörtökön levélben közölte az MTI-vel, hogy a feljelentés alapja egy a médiában is bemutatott, és a BRFK által egy újságíró ügyében kiállított “valótlan irat”, amelyen az olvasható, hogy “Gergényi úr utasítására”. Ezzel az ismeretlen tettes visszaélt a nyugalmazott rendőr vezérőrnagy nevével – írta az ügyvéd.

A Fővárosi Bíróságon február 21-én tartott tárgyaláson két, hivatali visszaéléssel vádolt rendőrtiszt azzal védekezett, hogy az elöljárók parancsára szüntetett meg 2004-2005-ben elkövetett közlekedési szabálysértés miatt indított ügyeket.

A vádlottak által csatolt, és a tárgyaláson bemutatott iratok között volt az ismert televíziós Juszt Lászlóé, amelyen kézzel írva az szerepel, “Gergényi kérése” (Gergényi Péter 2003-2007 között volt budapesti rendőrfőkapitány).

Juszt László közleményében azt írta: ő ilyet nem kért, ráadásul 1989 óta nincs is a nevén személygépkocsi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik