Közélet

Tagadta bűnösségét Budaházy

Akár életfogytiglant is kaphatnak a többek közt terrorcselekményekkel vádolt Magyarok Nyilai elnevezésű csoport tagjai.

Tagadta bűnösségét Budaházy György a szerda reggeli bombariadó után a délutáni órákban vádiratismertetéssel, majd a vádlottak meghallgatásával folytatódó büntetőperben a Fővárosi Bíróságon. “Ötven éve nem volt ilyen kirakatper Magyarországon” – e szavakkal bírálta az ellene folyó eljárást és utasította vissza a vádakat a több mint másfél éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György.

A vádbeli terrorcselekményekért a törvény szerint akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható.

A vád szerint Budaházy György 2007 folyamán az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára létrehozta a Hunnia mozgalom elnevezésű szervezetet annak érdekében, hogy 2007-2009-ben terrorcselekményekkel, főként Molotov-koktélos támadásokkal állami szerveket kényszerítsen, az akkori szocialista-szabaddemokrata kormánytöbbség politikusait és a lakosság velük rokonszenvező csoportjait megfélemlítse, és így befolyásoljon parlamenti döntéseket.

A Fővárosi Bíróság (FB) elutasította a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György szabadlábra helyezését kérő védői indítványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik