Közélet

Szikével a kezében követelte a telefont

Szikével a kezében állított meg egy 13 éves fiút egy másik fiú Kecskeméten, hogy elvegye tőle a telefonját.

A kecskeméti fiú kedden délután egy óra körül ment haza az iskolából, amikor az Árpád körúton elé állt egy számára ismeretlen fiú, aki egy szikével a kezében azt követelte tőle, hogy adja át a mobiltelefonját. A támadó azt mondta a fiúnak, hogy ha nem kapja meg a telefont, megszúrja a szikével – tájékoztatott Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A megijedt gyerek odaadta a 10 ezer forintos készüléket, amellyel a támadó elmenekült. A fiú otthon elmesélte, mi történt vele, édesanyja ekkor értesítette a rendőrséget. A nyomozók nagyon hamar a rabló nyomára akadtak. Elfogtak, majd őrizetbe vettek egy 14 éves kecskeméti fiút, akit a rablással gyanúsítanak és aki ellen eljárást indítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik