Közélet

Bizonyíték a térfigyelő kamerán

A Ferenc körúti metróaluljáró térfigyelő kamerái szolgáltattak bizonyítékot két zsebtolvaj ellen.

A két zsebtolvaj a Keleti pályaudvarnál buott le, éppen egy lopott mobiltelefon eladása közben. Két fővárosi zseblopási nyomozó eredetileg a Blaha Lujza téren figyelt fel a két gyanús alakra, egyikükben fel is ismertek egy korábban már többször is tetten ért zsebtolvajt. A két ember a 173-as busszal a Keleti pályaudvarhoz ment, ahova a rendőrök is követték őket. Akkor csaptak le rájuk, mikor éppen egy mobiltelefont akartak eladni valakinek.A rendőrök ekkor léptek hozzájuk és igazoltatták őket.

Közben sikerült azonosítani a telefon tulajdonosát, aki azt mondta, hogy a mobilt a Ferenc körúti metró aluljáróban lopták el tőle, nem sokkal korábban, az irataival együtt. A nyomozók visszanézték a térfigyelő kamerák felvételeit és azokon azt látták, hogy a két zsebtolvaj az aluljáróba vezető lépcső alján megállt, és a járókelők zsebeit, táskáit figyelte. Amikor a telefon gazdája elment mellettük, egyikük szorosan mögötte haladva ellopta az értékeit, a társa pedig takarta őt. A lopás után elfutottak.

A korábbról ismert 27 éves zsebtolvajt őrizetbe vették. Ellene és társa ellen lopás miatt indítottak eljárást – közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik