Közélet

Több mint 3000 doboz csempészett cigarettával buktak le

A több mint egymillió forint értékű csempészárut egy személykocsiban akarták áthozni Magyarországra.

A Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség járőrei vették észre kedden este 7 óra előtt azt a 3 kocsit, amelyek világítás nélkül érkeztek a határhoz. A csempészek pallókat fektettek le a földre, és ezen keresztül hajtva jutott át egy Honda a Magyar Köztársaság területére – közölte szerdán Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Tájékoztatása szerint, amikor a járőrök igazoltatni akarták a kocsiban tartózkodót, a Honda vezetője kiszállt, és visszaszaladt a szerb területre, majd valamennyien tovább rohantak. Feltehetően egy Mercedesszel menekültek, viszont egy rendszám nélküli Wartburgot hátrahagytak.

A Hondát, valamint az államhatáron való átjutást segítő zártszelvény pallókat a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltségre szállították. A kirendeltségen átvizsgálták a kocsit, a két hátsó ülés alatt kialakított rejtekhelyen, valamint a hátsó lökhárító mögött összesen 3003 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak, a csempészett árut a szolgálati kutya jelzése alapján fedezték fel. A cigaretták értéke több mint 1 millió 600 ezer forint.

A Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség ismeretlen személlyel szemben feljelentést tett jövedéki orgazdaság bűncselekményének gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik