Közélet

Előzetesben az ózdi uzsorások

Zsarolás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás indult egy ózdi férfi és nő ellen; pénteken előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Marjánné Zubács Ildikó városi vezetőhelyettes ügyész közölte: az ózdi rendőrkapitányságon V. A. és társa ellen azért indult büntetőeljárás, mert a gyanú szerint V. A. évek óta azzal foglalkozott, hogy Ózd városában illetve a környéken élő emberek rászorult helyzetét kihasználva, “üzletszerűen, különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatásért pénzkölcsönzésre vonatkozó megállapodásokat kötött”.

Hozzátette: a fizetési kötelezettségek elmulasztása esetén a kölcsönvevőket V. A. – V. S. közreműködésével – erőszakkal bírta rá a teljesítésre.

Az ügyészség indítványa alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatását a Miskolci Városi Bíróság ez év március 18-ig rendelte el, a végzés még nem jogerős – fogalmazott a városi vezető-helyettes ügyész.

Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője korábban arról számolt be, hogy a tavaly novemberi, majd az egy héttel ezelőtti sikeres hasonló akciók után szerdán újabb két uzsorást – egy ózdi férfit és nőt – fogtak el a helyi rendőrök, akik – a nyomozás eddigi adatai alapján – az elmúlt években uzsorakölcsönök folyósításából tartották fenn magukat.

A sértetteknek általában 30 ezer forint körüli összegeket adott egy-egy alkalommal a két uzsorás, 50 és 100 százalék közötti kamat fejében. Ha a folyamatosan kamatos kamattal, több tízezer forinttal megnövelt összegeket az adósok nem tudták megadni, az uzsorások életveszélyesen megfenyegették őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik