Közélet

Elfogták a cserbenhagyó újévi gázolót

Elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a gépkocsivezetőt, aki január 1-jén hajnalban egy budapesti gyalogátkelőhelyen elgázolt egy nőt, majd megállás nélkül továbbhajtott.

A baleset a VII. kerületi Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében történt. Egy sötét színű kisteherautó balra kanyarodás közben ütötte el a 32 éves nőt, majd a járművezető segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

A BRFK csütörtöki közleménye szerint az autót vezető férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása, valamint közúti baleset okozása miatt indult eljárás.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője elmondta: a jármű vezetőjét széles körű adatgyűjtés eredményeként sikerült azonosítani. A gyanúsított szabadlábon védekezhet – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik