Közélet

Kilenc év fegyház az erőszakoskodó férfinak

A kisvárdai férfi 2009-ben megerőszakolt egy középkorú asszonyt.

A 33 éves Zs. Attilát – mint többszörös visszaesőt – erőszakos közösülés és kifosztás bűntettében találta bűnösnek a másodfokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság pénteken. Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva kilenc év fegyházbüntetésre ítélték és kilenc évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet jogerős.

Zs. Attila 2009 augusztusában ismerőseivel Kisvárdán, a lakóháza előtt tartózkodott, amikor elhaladt mellettük a 39 éves T. Miklósné. A vádlott szexuális tartalmú megjegyzést tett a távolodó nőre, majd kerékpárra ült és utána hajtott. Újra megszólította, felajánlotta, hogy szórakozzanak együtt, de ezt a sértett visszautasította. A férfi ezután nagy erővel tarkótájékon ütötte.

Az elájult asszonyt Zs. Attila a kisvárdai régi köztemetőbe vitte. Amikor áldozata magához tért és fel akart állni, a vádlott erőszakkal a fűre nyomta, majd szexuálisan zaklatta és önkielégítést végzett előtte. A férfi ezután a nő kézitáskájából kivett 3.500 forintot, illetve egy arany és egy bizsu nyakláncot. A bíróság az ítéletében utalt arra, hogy – büntetőjogilag – befejezett volt az erőszakos közösülés.

A Kisvárdai Bíróság elsőfokú ítélete ellen a férfi és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés végett fellebbezett. Ezt a megyei bíróság megalapozatlanság miatt elutasította, az ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat az okozott kár mértékével egyező vagyonelkobzással is sújtotta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik