Közélet

Műhibapert vesztett a győri kórház

A másodfokon döntő Győri Ítélőtábla másfélszeresére emelte a nem vagyoni kár miatt fizetendő összeget.

A periratok szerint 2005 májusában a soproni kórházban jelentkezett az elsőrendű felperes heves vérzéssel; itt már csak méhe eltávolításával tudták kezelni az asszonyt. A nő két héttel korábban a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, a terhesség 23. hetében szülte meg gyermekét, aki egy nappal később meghalt.

A csütörtöki tárgyaláson elhangzott: a győri intézményből történt elbocsátás és a varratszedés dokumentációja is hiányzik, márpedig az intézményt csak akkor lehetne felmenteni a felelősség alól, ha ezek az anyagok bizonyítanák, hogy ebben a fázisban nem volt, vagy nem volt észlelhető, hogy a nő fertőzést szenvedett.

A felperesek az eljárásban kilencmillió forint nem vagyoni kár megállapítását kérték: a műtéten átesett nő öt-, férje három-, már meglévő gyermekük egymillió forintra perelte a kórházat, amelyekből első fokon kétmilliót, illetve félmilliót-félmilliót ítélt meg a bíróság. Az ítélőtábla most három-, illetve egymillió forintra emelte az előbbi két összeget, míg a gyermek esetében azon nem változtatott.

A bíróság egyúttal kimondta, a kártérítés összegét nem csökkentheti, hogy nem sérült a felperesek teljes családhoz való joga azzal, hogy a szülők időközben örökbe fogadtak egy gyermeket. Az ítélet szerint a történtek nem egészségkárosodási veszélyhelyzetet, hanem egészségkárosodást okoztak az elsőrendű felperesnek.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.