Közélet

Megverték a gázoló sofőrt

A gépkocsivezető könnyebben sérült.

A bántalmazott sofőr szerdán gázolt el Baktalórántházán egy a járműve elé lépő 17 éves lányt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – mondta Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a lány 18 éves testvére a baleset helyszínére sietett, ott szidalmazta a gépkocsivezetőt, majd egy még ismeretlen társával közösen bántalmazta is. A sofőr a balesetben megsérült lánynak segítséget nyújtott, megvárta a riasztott mentőket és a rendőröket is, de a helyszínen nem említette a bántalmazást, csak később tett feljelentést az ügyben. A verekedő testvér ellen garázdaság miatt indult eljárás, társát még keresik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik