Közélet

Csaknem egymilliót fizethetnek a sebességrekorderek

A múlt havi öt "díjazott" egyikét sem autópályán kapták lencsevégre, sőt, a legtöbben lakott területen belül szabálytalankodtak.

A hónap első rekorder gyorshajtóját január 8-án fényképzete le egy traffipax Pirtón, mivel a sofőr a megengedett 50 kilométer per órás sebesség helyett 136-al ment – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményéből. Eszerint a sofőr 86 kilométer per órával ment gyorsabban, mint lehetett volna. Ez 300 ezer forintjába kerül. Pár nappal később, január 11-én Nyírturán járt egy autós hasonlóképp: ő 77 kilométer per órával lépte túl a sebességhatárt, vagyis 50 helyett 127-el vezetett. Neki valamivel kevesebbet – 200 ezer forintot kell fizetnie.

Január 16-án, Uzsán rögzített újabb ámokfutót a traffipax. Az autós itt ugyancsak 50-el mehetett volna, ennek ellenére 126-al száguldozott. A 76 kilométer per órás sebességtúllépésért a rendőrök 200 ezer forintra büntették. A következő rekordert már az 5-ös főúton kapták lencsevégre, lakott területen kívül. A sofőr itt a megengedett 90 kilométer per órás sebesség helyett 181-el közlekedett, vagyis 101 kilométer per órával ment gyorsabban a megengedettnél. Az autósnak 130 ezer forintjába kerül a szabályszegés. Az utolsó “díjazottat” 180 kilométer per órás sebességnél fényképezték le, őt a 47-es főúton kapták el így. A kocsi csak 90-el mehetett volna, de ehelyett a duplájával, 180 kilométer per órával haladt. A sofőr ebben az esetben is 130 ezres büntetést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik