Közélet

Zseblámpa fényénél műtöttek Romániában

Villanyáram és működő generátor hiányában volt kénytelen egy orvoscsapat befejezni egy operációt a Szatmár megyei kórházában.

A 77 éves pácienst vesekövekkel műtötték péntek reggel, amikor a beavatkozás felénél eltűnt a fény a műtőből – írja a manna.ro. “Akár végzetes is lehetett volna. Pont a beavatkozás közepénél tartottunk. Nem azért, mert fény nélkül nem tudtuk volna befejezni a műtétet, hanem mert a beavatkozáshoz szükséges gépek villanyárammal működnek” – magyarázta az urológus, Omer Hadi, akinek a leleményessége mentette meg a beteget.

A sebészi beavatkozások alatt használt lélegeztetőgép leállása jelentette a legnagyobb veszélyt a páciens számára, ezért kézi erővel biztosították 45 percen keresztül a beteg légzését.

“Megkértem az ápolónőt, hogy szaladjon el az üzletig, és vásároljon egy zseblámpát, hogy be tudjam fejezni az operációt. Normális esetben legkésőbb öt perccel az áramszünet után a generátornak be kellene kapcsolnia, öt perc kiesés még nem jelent nagy veszélyt a páciens számára. Első alkalom, hogy ilyen körülmények között műtök” – mondta az orvos.

A zseblámpa fényénél végül sikeresen végrehajtották a műtétet, a beteg jól érzi magát. A kórház a befulladt generátor ügyében belső vizsgálatot indított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik