Közélet

Szabadlábon a taxisgyilkosság gyanúsítottja

A férfi szerdán önként jelentkezett a rendőrségen, de végül nem vették őrizetbe.

Még vizsgálni kell a gyanúsított vallomásának valóságtartalmát, azaz hogy valóban ő volt -e az elkövető. Az eljárás jelenlegi szakaszában nem állnak fenn a gyanúsított előzetes letartóztatásának törvényi feltételei, ezért a férfi szabadlábon védekezik – áll a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. Azt azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulták el, hogy miként folytatódik az eljárás, illetve, hogy pontosan mi az oka annak, hogy a férfit nem vették őrizetbe.

Az 1995. december 1-jén, Pécs közelében történt taxisgyilkosság ügyében szerdán kezdett kihallgatni egy gyanúsítottat a rendőrség. 1995 decemberében Pécs határában többször megszúrtak egy fiatal taxis nőt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult nyomozás. A rendőrség tavaly újra elővette az ügyet, így jutott el a mostani gyanúsítotthoz.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint önként érkezett, mindent elmondott és minden kérdésre válaszolt a gyanúsított. A 37 éves férfi kihallgatásán jelen volt a gyanúsított védője és egy igazságügyi pszichológus is. A nyomozók az egész kihallgatást videokamerára rögzítették, hogy minél részletgazdagabb vallomást tudjanak beszerezni.

A kihallgatás elején először csak a gyanúsított beszélt, aztán a nyomozó kérdezett. A kérdések mind arra irányulnak, hogy tud-e olyan lényeges körülményt mondani, melyet kizárólag – pár nyomozón kívül – csak a gyilkos tudhat.

A nyomozásban ezután össze kell vetni az eddig begyűjtött adatokat és a kihallgatás eredményeit a teljes felderítés érdekében. A nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja, a jelenlegi jogi minősítés alapján, azaz “különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik