Közélet

Kilopták a sírjából a legendás tévés holttestét

Nem ez az első eset, hogy az olasz hatóságoknak holttestlopási üggyel kell bajlódniuk – a híres hullák visszaszolgáltatásáért ugyanis komoly összegeket követelhet a tolvaj.

Mike Bongiorno egyike volt az olasz televíziózás nagy öregjeinek – több mint 50 éven keresztül vezetett műveltségi vetélkedőket a képernyőn, sőt a ’70-es években még Silvio Berlusconinak is besegített első kereskedelmi tévéadója beindításánál.

Bongiorno 2009 szeptemberében, 85 éves korában halt meg, és egy aronai temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírját rendszeresen látogatók azonban rémülten vették észre, hogy a nyughelyet a napokban feldúlták, Bongiorno holttestét pedig kilopták a koporsóból. A rendőrségi beszámolók szerint eddig még nem követelt a testért váltságdíjat senki, azonban a hatóságok egy percig sem kételkednek abban, hogy a hullarablók a pénzre utaznak.

A szóban forgó temetőből ugyanis már korábban is tűntek el tehetősebb halottak. 2001-ben például a Bongiorno-sír közelében nyugalomra helyezett befektetési bankár, Enrico Cuccia hulláját emelték el a tolvajok – a testért váltságdíjat követeltek, a rendőrség végül ez alapján jutott el az elkövetőkhöz, akiket letartóztattak és felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.

Sosem került azonban elő a válogatott labdarúgó, Salvatore Bagni négyéves kisfiának a holtteste, noha a szülők hajlandóak lettek volna kifizetni a gyerek testéért követelt 300 millió lírás váltságdíjat.

AJÁNLOTT LINKEK:

Elemelték a kvízmester hulláját – angolul (MSNBC.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik