Közélet

Hazahozták Brazíliából a riporternő halálát okozó férfit

A körözött magyar elítélt tíz éve ittasan halálos közúti balesetet okozott; a menetrend szerinti járat kedden kora délután szállt le a Ferihegyi repülőtéren.

A férfi 2001. június 3-án Alsóörs közelében az általa ittasan vezetett személyautóval kisodródott, betonfalnak ütközött, majd a jármű utasával együtt kirepült az autóból. A 30 éves utas, az RTL klub riportere, Hégető Honorka a kórházba szállítás után meghalt.

Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a repülőtéren, a tavaly augusztus 4-én Rio de Janeiróban elfogott férfi átadásakor elmondta: D. G. 2004-ben hagyta el az országot. Távollétében a Veszprém Megyei Bíróság börtönbüntetésre ítélte.

A két ország között nincs kiadatási egyezmény, és korábban soha nem hoztak haza Brazíliából nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vett magyar állampolgárt – tette hozzá.

A férfit, akit müncheni átszállással, megbilincselve hoztak haza a rendőrök, a budapesti Gyorskocsi utcai fogdába szállították, majd szerdán a Veszprém Megyei Bíróság elé állítják, mert ügyében a megyei hatóság halált okozó ittas járművezetés büntette miatt hozott jogerős ítéletet.

Az ORFK szóvivője arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy D. G. milyen büntetést kapott, illetve a másfél éves brazíliai fogva tartása beleszámíthat-e ítéletébe, mondván, ez az ügy már nincs rendőrségi szakban.

Az autóbalesetben életét vesztett riporter emlékére alapítványt és róla elnevezett Hégető Honorka-díjat hoztak létre; az elismerésre minden évben azok a riporterek pályázhatnak, akik kisebbségekkel, illetve hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó riportokat készítenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik