Közélet

Hatályon kívül helyezték a Baumag-alapító büntetését

Az ügy aktái már visszakerültek a Fővárosi Bíróságra - számolt be róla a köztévé.

A Fővárosi Ítélőtábla eljárási szabálytalanságokra hivatkozva hatályon kívül helyezte azt a Baumag-ügyben tavaly januárban hozott ítéletet, amellyel Balázs Lászlót, a Baumag Szövetkezet alapítóját (képünkön) tőkebefektetési csalás miatt hét év börtönbüntetésre ítélte – hangzott el az MTV híradójában.

A híradó tudósítása szerint a Baumag-ügy aktái már visszakerültek a Fővárosi Bíróságra. Itt akár már márciusra kitűzhetik a megismételt eljárásban az első tárgyalási napot, mivel a hatályon kívül helyezett ügyek soron kívüliséget élveznek. Két-három tárgyalás után pedig már ki is hirdethetik az újabb első fokú ítéletet a Baumag-ügyben – tették hozzá.

Az MTV híradójában Czine Ágnes a Fővárosi Ítélőtábla kollégiumvezetője úgy nyilatkozott: “a törvényi előírás, kötelező előírás ellenére az első fokú bíróság nem sorolta föl a bizonyítékokat, illetőleg hogy a bizonyítékokat hogyan értékelte az eljárás során. Ezt pedig a másodfokú bíróság nem pótolhatja”.

A károsultak képviselője szerint a hatályon kívül helyező ítélet tovább csökkenti az esélyt, hogy valaha viszontlássanak valamennyit a befektetett pénzükből. A híradóban hangsúlyozták: “a rendőrség korábban zárolta a Baumag vezetőinek vagyonát, a kisbefektetők csak ebből számíthatnának káruk megterítésére”.

Juhász Gábor a károsultak védője az MTV-nek azt mondta: “Ameddig nem történik meg … a büntetőügy lezárása, addig feltehetően nem fogja a bíróság felszabadítani a bűnügyi zárlatot.”

“A Baumag Szövetkezet 1995-től a banki kamatnál jóval magasabb hozamot ígérve gyűjtötte a pénzt. A piramisjáték-szerűen működő rendszer 2003 végére összeomlott”. A vád szerint a Baumag vezetői tizenháromezer kisbefektetőt károsítottak meg összesen negyven milliárd forinttal.

Az első fokú bíróság hét évi börtönbüntetésre, a közügyektől kilenc évi eltiltásra és kilencmillió forint pénz-mellékbüntetésre ítélte Balázs Lászlót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik