Közélet

Több mint kétszáz baleset újévkor

Az elmúlt hétvégén 230 közlekedési baleset történt, ketten vesztették életüket az utakon az Országos Rendőr-főkapitányság hétfői összesítése szerint.

A közlemény szerint péntektől vasárnapig két balesetben ketten haltak meg, 24 eset súlyos, 46 pedig könnyebb sérüléssel járt. Ezen kívül 158 sérülés nélküli, anyagi káros baleset is történt. A balesetek nagy részét általában az okozta, hogy a sofőrök nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladtak. A hétvége alatt 113 ittas vezetővel szemben intézkedtek.

Három nap alatt 56 embert fogtak el, 174 embert értek tetten és 559-et állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Pirotechnikával összefüggésben 49 szabálysértési eljárást indítottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik