Közélet

Azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl

Kommandósok tettek ártalmatlanná Kemecsén egy részeg férfit, aki előbb a feleségét, majd a fiát bántotta, végül pedig baltával, karddal, késekkel felfegyverkezve bezárkózott a házba.

A rendőröknek egy kemecsei asszony tett bejelentést, hogy a férje részegen bántalmazta, majd a segítségére siető felnőtt fiát késsel megsebezte – közölte csütörtökön Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a családtagok kimenekültek a házból, a férfi pedig baltával, karddal, késekkel felfegyverkezve bezárkózott. Azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit megöl, vagy gázpalackkal magára robbantja a házat. Mivel a rendőrök felszólítására sem volt hajlandó kijönni, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési szolgálatának Jonatán akcióosztálya érkezett a helyszínre. Az akciósok behatoltak a házba és sérülés okozása nélkül ártalmatlanná tették az ön- és közveszélyes férfit.

A 46 éves férfit a mentők a pszichiátriára szállították. A Kemecsei Rendőrőrs súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást. A lakásban egy engedély nélkül tartott puskát és három lőszert is találtak, ezek ügyében fegyverszakértő bevonásával szintén nyomozás indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik