Közélet

Felrobbantotta a házát, majd besétált a rendőrségre

Az oroszlányi férfi elmondása szerint öngyilkosságra készült.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint a 65 éves férfi először a gázpalackot készítette be a házba kedden reggel, majd körberakta fával és a biztonság kedvéért gázolajjal is lelocsolta. Ezt követően felgyújtotta az egészet. Miközben belobbantotta a tüzet, szemöldöke is megperzselődött. Ettől megijedt, ezért elment otthonról. Sétált egy keveset, majd miután visszatért, látta, hogy házának nincsenek ablakai.

A férfi ezután ment be a rendőrségre, ahol elmondta történetét, amit alig akartak elhinni a rendőrök, de miután bebizonyosodott, hogy igazat beszél, közveszély-okozás miatt eljárás indult ellene. Ugyanis a ház közvetlen közelében szomszédok, 10 méterre a robbanástól pedig egy játszótér található.

A férfi nem tudott válaszolni arra, miért jelentette be az esetet a rendőrségen. Kihallgatása után beszállították a pszichiátriára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik