Közélet

Illegális pókerklubra bukkantak Miskolcon

Az APEH és a Szerencsejáték Zrt. munkatársaival közösen tartott akció során több pakli kártyát, készpénzt, illetve asztalokat foglaltak le a napokban.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a miskolci rendőrkapitányság felderítő osztálya, az APEH és a Szerencsejáték Zrt. munkatársai egy hete – december 21-én – közös akció keretében átfogó ellenőrzést tartottak egy miskolci ingatlanban. Az épületben a hatóságok rendelkezésére álló adatok szerint tiltott szerencsejátékokat szerveztek. Az akció idején is éppen többen várták a “szerencséjüket”, azonban ezúttal a rendőrök lepték meg a társaságot – ismertette a részleteket.

Hozzátette: az intézkedés során megállapították a tiltott szerencsejáték szervezését, mivel az érintettek semmilyen hatósági engedéllyel nem rendelkeztek. A miskolci rendőrkapitányság tiltott szerencsejáték szervezése miatt indított eljárást.

A Btk. szerint aki tiltott szerencsejátékot szervez, vagy ehhez helyiséget bocsát rendelkezésre, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik