Közélet

Félmilliós nyomravezetői díj a cibakházi bankrablóért

Félmillió forintot ígérnek annak, aki érdemi információval segíti a Cibakházán november végén történt bankrablás elkövetőjének felkutatását.

Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének hétfői tájékoztatása alapján a Kunszentmárton és Vidéke Takarékszövetkezet cibakházi kirendeltségében történt rablás tetteséről eddig annyit sikerült kideríteniük a nyomozóknak, hogy a férfi a bűncselekmény idején fekete símaszkot, kesztyűt, és egy zöldeskék színű háromnegyedes kabátot viselt.

A sajtószóvivő jelezte: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azok jelentkezését, akik a rablással kapcsolatosan bármilyen információval rendelkeznek. A beérkező bejelentéseket kérésre a rendőrség bizalmasan kezeli. Aki pedig az ismeretlen tettes elfogását eredményező adatokkal segíti a nyomozást, annak 500 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel – hangsúlyozta Veres Éva.

A tettes november 29-én, 12 óra kezében “szúró eszközzel” kényszerítette az épületben tartózkodó két női dolgozót a helyiségben található készpénz átadására. Miután az alkalmazottak eleget tettek a követelésnek, a férfi a megszerzett pénzzel gyalogosan távozott a helyszínről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik