Közélet

Ellöktek egy közterület-felügyelőt

A támadó tilosban parkolt, ezért akarták feljelenteni a felügyelők.

Ám amikor a férfi meglátta, szidalmazni kezdte őket, majd egyiküket úgy meglökte, hogy az hanyadt esett. A férfi ezalatt elhajtott az autójával. A rendőrség eljárást indított ellene. Az incidens péntek délelőtt történt.

Kecskeméten a Pákozdi Csata utcában járőröztek a felügyelők, amikor megláttak egy autót az út mentén állni a “megállni tilos” tábla ellenére. Elkezdték fotózni, ekkor lépett oda hozzájuk a kocsi tulajdonosa. Rövid szóváltás után a férfi az egyik közterület-felügyelőt hastájékon úgy meglökte, hogy az hanyatt esett, de nem sérült meg. Az autós ezután beült a kocsijába és elhajtott. Az autó rendszámát megjegyezték a felügyelők, így a rendőrség hamar a nyomára akadt. A 35 éves kecskeméti férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt indított eljárást a rendőrség – mondta Mihályné Bornemissza Eleonóra a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik