Közélet

Részben elismerte bűnösségét a pécsi ámokfutó

Különleges biztonsági intézkedések közepette megkezdődött a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának tárgyalása a Baranya Megyei Bíróságon szerdán.

Az ügyészség előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat G. Ákos ellen, aki a bíró kérdésére tagadta, hogy a bűncselekményt előre kitervelte volna.

A vádlott szóban nem kívánt vallomást tenni és jelezte: kérdésekre sem válaszol. A szerdán átadott és a bíró által felolvasott írásbeli vallomásában ezt azzal indokolta, hogy gyógyszereket szed és folyamatosan rossz állapotban van.

G. Ákos azt írta: azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlat után lőni akart menni, és mivel a gyakorlaton ülni kell, tud rá vigyázni. A foglalkozáson azonban rosszul lett, kiment a mosdóba. Amikor visszaért, az oktató nehezményezte, hogy hosszú időn át volt távol. A következő emlékképe egy durranás és egyik áldozatának elterülése.

Ezután a közeli négyszáz ágyas klinika teraszán eszmélt fel, hogy fegyver és lőszerek vannak nála. Azt gondolta, ő tehetett valamit, hívta a rendőrséget és azt mondta: ő lövöldözhetett az egyetemen.

A vádlott ügyvédje, Papp Gábor általa felkért két országos hírű igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét nyújtotta be a bírósághoz. Szerinte a két szakember azon az állásponton van, hogy G. Ákos a bűntett elkövetésekor kóros elmeállapotban volt, amely súlyos fokban korlátozta cselekedetei súlyának felismerésében.

A Tárnoki Olga ügyész által felolvasott vádirat szerint a ma 24 éves G. Ákos lelki problémák miatt 15 éves kora óta járt pszichológushoz, és hangulatjavító gyógyszereket is szedett. A magának való, visszahúzódó fiatalember nem tudott beilleszkedni a közösségbe. Ha társai az egyetemen viccelődtek vele, azt személye elleni támadásnak gondolta és megsértődött. Komolyabb érdeklődést a fegyverek iránt mutatott, erről a témáról szeretett beszélgetni.

A vádlott évek óta rendszeresen járt lövészetekre, 2008-ban lett az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja, 2009 tavaszán kapott engedélyt sportcélú maroklőfegyver tartására. Egy hónappal tettének elkövetése előtt elégtelen lett a zárthelyi dolgozata, csoporttársai azonban jó jegyeket kaptak. A vádlott úgy gondolta, hogy csaltak, puskáztak. Ebből szóváltás alakult ki közte és a többi diák között, ekkor G. Ákos azt mondta nekik: “a golyó mindenkin fog”. A vádlott korábban a cigányokra, a zsidókra és az egyetemen tanuló külföldi diákokra is megjegyzéseket tett, szerinte az utóbbiak elveszik a helyet a magyaroktól.

A gyógyszerészhallgató a lövöldözés előtt erőszakos cselekményekről szóló videókat, ámokfutásokat nézett, édesanyjával folytatott beszélgetésében említette, hogy rossz a hangulata, ismerősének pedig olyan üzenetet küldött, hogy “fel fogok fordulni, évek óta nem volt egy jó napom”.

G. Ákos 2009. november 26-án délben gyakorlati foglalkozáson vett részt a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében. Közben a termet elhagyva kiment a mosdóba, fegyverrel tért vissza és lövöldözni kezdett. Az ámokfutás közben egy lány könyörgött neki, hogy “Ákos ne csináld, hagyd abba”, de ő folytatta. Megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig megsebesített. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak.

G. Ákos ezután elhagyta a biofizikai intézetet, ahol pánik tört ki. A négyszáz ágyas klinika egyik emeleti teraszára ment, az épületből fél egy körül telefonon értesítette a rendőrséget arról, hogy mit tett és hol van. Ott fogták el és lefoglalták a nála talált fegyvert, tárakat és lőszereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik