Közélet

Brutális rablótámadás a fővárosban

Egy ember életveszélyes, két másik pedig könnyebb sérülést szenvedett, mikor vasárnap késő este lakásukban ismeretlenek megtámadtak egy családot.

Este nyolc óra körül mentek be a támadók egy XVI. kerületi családi házba, ahol veréssel a lakókat az értékeik átadására kényszerítették, majd elmenekültek a helyszínről – mondta Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A három megtámadott családtag közül egy életveszélyes, kettő könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást. Egyelőre tisztázni kell a támadás pontos körülményeit és keresik a támadókat is.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy két sérült a saját kocsijával ment be a kerepestarcsai kórházba. Az ott lévő mentőautó személyzete kezdte meg az ellátást, majd hamarosan még egy mentő érkezett. Az egyik sérült egy 50 év körüli nő, aki súlyos mellkasi és koponyasérüléseket szenvedett, egy férfit könnyebb fejsérülésekkel láttak el, illetve szállították mindkettőjüket a baleseti intézetbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik